Posted On 2021.08.25.

Szalonnás kakasmell stefánia recept KGizi konyhájából

Gadam 0 comments
Hogyan készítsek? >> Recept/Gasztro >> Szalonnás kakasmell stefánia recept KGizi konyhájából

[ad_1]

Elkészítése:

A zsemlét áztassuk be, majd amikor már jól megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki.

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. Ezután öntsünk rá egy kevés olajat, majd pároljuk üvegesre, végül pedig hűtsük ki teljesen.

A kakasmellet és a császárszalonnát daráljuk le, majd adjuk hozzá az alaposan kinyomkodott zsemlét, az üvegesre párolt vöröshagymát, a préselt fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és gyúrjuk össze a masszát.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd szintén gyúrjuk alaposan össze.

A tepsibe öntsünk bele kb 1 dl étolajat, majd tegyük bele a húsmassza felét.

Ezután tegyük a közepére a csíkokra vágott sajtot, majd fedjük be a maradék húsmasszával (a tepsiben lévő olajból kanalazzunk rá).

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb egy óra alatt süssük szép pirosra (Én légkeverésnél 170 fokon, 60 percig sütöttem).

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.

Tipp:

Tálaláskor a felszeletelt stefániát ízlés szerinti körettel, salátával kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a krumplipüré, a hagymás tört krumpli, de pl egy tányér főzelék is.



[ad_2]

Forrás link

Related Post

Képviselőfánk, ahogy a nagyi csinálta

[ad_1] Képviselőfánk, ahogy a nagyi csinálta [ad_2] Forrás link

8 szószos csirkecomb, amiből mindenki repetázik

[ad_1] 8 szószos csirkecomb, amiből mindenki repetázik [ad_2] Forrás link

Chili Lime sült Pepitas (5 hozzávaló!)

[ad_1] Barátaim, elgondolkodtatok valaha azon, hogy az éttermek hogyan alakítják át a látszólag egyszerű salátákat…