Kattintson ide, és kövesse percről-percre a mai magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi minden pillanatát!
Az érettségizők május 3-án, reggel 9 órakor kezdik kidolgozni a 2021-es magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorát. A teljes vizsgasor megoldására összesen 240 percük, azaz 4 órájuk van. Az Oktatási Hivatal adatai alapján idén 71 121 fő tesz középszintű, és 2 380 fő tesz emelt szintű érettségit. A vizsgaidőszakban összesen 72 303 végzős középiskolás érettségizik.
Az érettségin elsőként egy 90 perces feladatsort kell kitölteniük a vizsgázóknak. Ennek a résznek az első fele egy szövegértési feladat, a második pedig egy érvelés vagy gyakorlati szövegalkotás. Itt összesen 50 pont szerezhető, azaz a maximális pontszám fele. Ezt követően, a második részben egy műértelmező szövegalkotási feladat következik. Ennek a feladatnak a teljesítésére 150 perc van. Itt összesen 40 pont szerezhető. A maradék 10 pontból nyolcat a helyesírással, kettőt pedig az írásképpel lehet szerezni.
Kodácsi Boglárka magyartanár a SuliLife-fal közösen azonnal az érettségit követően jelentkezik a feladatok nem hivatalos megoldásával és videóban azok magyarázatával, így érdemes figyelni az oldalt. A tanárnő arra a kérdésre, hogy ő mit tart a legfontosabbnak, hogy a fiatalok min csúszhatnak igazán el, a következő választ adta:
“Az időkeret nem véletlen pontosan annyi a két feladatrészhez. Ezeket érdemes betartani, különben könnyen el lehet csúszni az idővel” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a diákoknak még ebben a korban is sokszor nehéz koncentrálni, pedig az egyik legfontosabb, hogy a szövegértési feladatlapot alaposan végig kell olvasni, mert az a globális szövegértést is méri! A tanárnő szerint érdemes vázlatkészítésre is időt szánni.
A magyar érettségi hivatalos megoldásait május 4-én reggel teszi közzé az Oktatási Hivatal.