Spárgás fritatta recept Receptneked konyhájából

Avatar Gadam | 2021.05.17. 19 Views 0 Likes 0 Ratings

19 Views 0 Ratings Rate it

[ad_1]

Elkészítése:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A spárgát meghajlítjuk és ahol hajlik, ott eltörjük.

Egy edényben vizet forralunk, kevés sót adunk hozzá és kb 3 percig főzzük benne a spárgák zsenge részét. Jeges vízbe szedjük és kihűtjük, majd alaposan lecsepegtetjük és leitatjuk róla a vizet. Mielőtt rátennénk a tojásra, kicsit összevágjuk, de akár egészben is maradhat.

A szalonnát felaprítjuk, majd alacsony lángon kiolvasztjuk a zsírját. Ha szükséges, akkor kevés olajat vagy zsírt tehetünk alá. Fontos, hogy olyan serpenyőben készítsük, amit majd betehetünk a sütőbe!

Közben a hagymát felkarikázzuk és elkezdjük dinsztelni a szalonnán. Amikor már félig megpuhul, akkor rátesszük a zúzott fokhagymát is és együtt pirítjuk.

Közben a tojásokat felütjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tejszínt és felverjük, majd végül beleforgatjuk a sajtot is.

A szalonnás alapot levesszük a tűzről, majd ráöntjük a tojásos keveréket, rászórjuk a spárgát és a tetejét kitesszük a gerezdekre vágott paradicsommal.

Kb 20 perc alatt készre sütjük.



[ad_2]
Forrás link


19 Views 0 Ratings Rate it